Esti dal

Bejegyzetlen élettársam, Dyane, ma reggel (2022. március 27-én) egy verssel tesztelte, hol tart húsz éve tartó kapcsolatunk során fokozatosan fejlődő holland nyelvtudásom. Okkal lehettem elégedett néderlandisztikai előmenetelemmel, mert szíven ütött mind a vers, mind a vers helye Dyane élet­történetében. Mindez arra ösztökélt, hogy minden mást félretéve elkészítsem életem első műfordítását hollandról magyarra. 

Alice Nahon (1921)
A vers szerzője Alice Nahon, holland anyanyelvű belga (csakúgy, mint Dyane), akinek költészete már életében (1896-1933) nagy és mindmáig tartó népszerűségre tett szert szülőhazájában.

Dyane 10 éves korában ismerte meg a verset egy igen szeretett tanára révén. Róla beszélgetve Dyane elsősorban arról mesélt, hogy amikor a tanárnő tudomására jutott, hogy Dyane édesanyja kórházba került, a tanárnő azzal kezdte a napot, hogy ezt elújságolta az egész osztálynak és közös imát kezdeményezett Dyane édesanyjának gyógyulásáért. Ami leginkább felkeltette a kíváncsiságomat a történetben, az volt, hogy Dyane haragudott ezért a tanárra. Miért haragudott? Mert Dyane titkolni akarta a többiek elől, mi történt a mamájával. Miért akarta titkolni? Mert Dyane mamája nem akármilyen kórházba került, hanem a pszichiátriára. A háttértörténet ismeretében összeállt a fejemben a kép.  Dyane édesanyjának „megőrülését“ és onnantól fogva életfogytiglanivá vált pszichiátriai kezeltetését Dyane édesapjának szégyenletes és egész életén áthúzódó bántalmazó viselkedése okozta. A szégyent azonban nem az apa viselte, hanem Dyane. Az idegen szégyen okozta elszigetelődést törte meg a tanárnő és (bár éppen akkor Dyane ezt rosszallta), többek között ezzel vívta ki Dyane szeretetét. Így külön értelmet nyert a versnek az a sora, amelyben az egyik példa arra, mivel érdemelheti ki valaki az esti nyugodalmat, az, „ha valakinek a magánya / Ölelésedtől megrendült…“

AVONDLIEDEKE III.

't Is goed in 't eigen hart te kijken
Nog even vóór het slapen gaan,
Of ik van dageraad tot avond
Geen enkel hart heb zeer gedaan;

Of ik geen ogen heb doen schreien,
Geen weemoed op een wezen lei;
Of ik aan liefdeloze mensen
Een van liefde zei.

En vind ik, in het huis mijns harten,
Dat ik één droefenis genas,
Dat ik mijn armen heb gewonden
Rondom één hoofd, dat eenzaam was...

Dan voel ik, op mijn jonge lippen,
Die goedheid lijk een avondzoen...

't Is goed in 't eigen hart te kijken
En zó z'n ogen toe te doen.

(uit ‘Op zachte Vooizekens’ – 1921)

ESTI DAL III.

Mily jó úgy nyugovóra térni,
Hogy előtte szívedbe látsz,
Vajon úgy telt-e el a napod,
Hogy szívnek kárt nem okoztál.

Vajon fakasztottál-e könnyet,
Nyomodban bánat termett-e;
Vagy szóltál-e szerető szóval
Ahhoz, kit senki nem szeret.

S ha szíved házában azt leled,
Hogy általad bánat enyhült,
Hogy valakinek a magánya
Ölelésedtől megrendült…

Akkor ifjú ajkadon érzed
A jóságnak esti csókját…

Mily jó úgy nyugovóra térni,
Hogy előtte szívedbe látsz.

(„A lágy hangzatokról” c. kötetből – 1921)
Szil Péter fordítása